Falusi CSOK 2024: nagy változások, településlista, feltételek és tudnivalók egy helyen

Author picture

Tavaly júliusban és decemberben is nagy változásokról döntött a kormány a falusi CSOK esetében. A legfontosabb változás az, hogy jelentősen nőtt a támogatás összege, így ma már 1 milliós, 4 milliós, illetve 15 milliós vissza nem térítendő támogatás is elérhető a 2630 preferált kistelepülésen előre vállalt és meglévő gyerekek után egyaránt. A falusi CSOK mellé áfa-visszatérítés is jár, a kistelepüléseken megmaradó CSOK-hitel és az új CSOK Plusz közül az egyikkel kombinálható, és a babaváró hitellel együtt is felvehető. Lássuk a részleteket: falusi CSOK településlista, feltételek és tudnivalók egy helyen!

Falusi CSOK 2024: mire vehető fel és mekkora összeg?

Decemberben pontosította és egységesítette a kormány, hogy 2024. január 1-jétől pontosan mire és milyen összegben lesz felvehető a falusi CSOK. A falusi CSOK továbbra is a preferált kistelepüléseken (lásd alább a településlistát) fekvő vagy külterületi (tanya, birtokközpont) lakásnak minősülő

  • új családi ház vásárlása vagy építése vagy
  • használt lakás vásárlása és bővítése, illetve korszerűsítése vagy
  • kisebb összegben (lásd alább) meglévő használt lakás bővítése, illetve korszerűsítése

céljából vehető igénybe, új építésű társasházi lakásra nem. Nem változott, hogy használt lakás vásárlására akkor használható fel, ha egyúttal a lakás korszerűsítésére és/vagy bővítésére is igénybe veszik a kedvezményt. Az összegek viszont emelkedtek:

  • egy gyermek esetén a korábbi 600 ezer forintos összeg 1 millióra,
  • két gyermek esetén a korábbi 2,6 milliós összeg 4 millióra,
  • három gyermek esetén a korábbi 10 milliós összeg 15 millióra emelkedett

2024. január 1-jétől. Használt lakás vásárlása és bővítése, illetve korszerűsítése esetén a felvett 50%-a fordítható magára a vásárlásra, a másik fele a bővítésre, illetve korszerűsítésre.

Falusi CSOK 2024: ki számít gyermeknek, hány gyermek vállalható?

A gyermekszám meghatározása során az igénylővel egy háztartásban élő meglévő és előre vállalt 25 év alatti gyermekek számát, illetve a 12. hetét elért magzatot együttesen kell figyelembe venni. Ami a gyermekek előre vállalását illeti, kizárólag fiatal házaspárok (41 év alatti feleség) számára lehetséges:

  • gyermektelen fiatal házaspárok (41 év alatti feleség) legfeljebb három,
  • egygyermekes legfeljebb kettő,
  • kétgyermekes fiatal házaspár egy gyermeket vállalhatnak előre,

más (idősebb vagy élettársi kapcsolatban élő, akár egyedülálló) igénylők meglévő gyermekek után tudják igénybe venni a falusi CSOK-ot. Egy gyermek vállalását 4 év, kettőét 8 év, háromét 10 év alatt kell teljesíteni,

Lakáshitellel már rendelkezők esetén a családi otthonteremtési kedvezmény azon utóbb született gyermek után is igényelhető, akire tekintettel még nem vették igénybe a CSOK-ot. Az utóbb született gyermek után igényelhető családi otthonteremtési kedvezmény gyermekenkénti összege a korábbi 400 ezer forintról 1 millió forintra nőtt.

Falusi CSOK 2024: milyen feltételeket kell teljesíteni?

Fontos megkötés, hogy a falusi CSOK 2024-ben

  • a figyelembe vett, azonos háztartásban élő gyermek(ek) 25. életévének betöltéséig igényelhető,
  • büntetlen előélet és legfeljebb 5 ezer forintos köztartozás mellett vehető fel,
  • előre vállalt gyermekre csak olyan házaspárok igényelhetik, amelyben a feleség 41 évnél fiatalabb (tavalyig ez 40 év volt, meglévő gyermeknél nincs életkori megkötés),
  • egy gyermek vállalását 4 év, kettőét 8 év, háromét 10 év alatt kell teljesíteni, ha ezek nem teljesülnek, akkor a Ptk. szerinti késedelmi kamat 3 százalékponttal növelt mértékével kell a támogatást visszafizetni,
  • CSOK Plusz szabályaival egységessé vált a tb-jogviszonyra vonatkozó követelmény: minden esetben legalább 2 éves folyamatos tb-jogviszony szükséges hozzá, ami külföldön és felsőoktatási jogviszonnyal is teljesíthető, és legfeljebb 30 napos megszakítás lehet benne,
  • meglévő tulajdon egy másik ingatlanban nem akadály, de a támogatott lakásban házastársak, élettársak esetén mindkét félnek tulajdont kell szereznie,
  • a falusi CSOK-os ingatlanban is 10 évig bent kell élni (bizonyos kivételekkel), erre az időszakra az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre.
  • Kivételt jelent a bentlakási kötelezettség alól a) a gyermek tanulmányai miatti elköltözése, b) egészségügyi intézményben kezelés, c) legfeljebb öt évig egy másik településen történő munkavállalás, d) közeli tartozó ápolása, e) letöltendő szabadságvesztés, f) a nagykorú gyermek elköltözése, g) a nagykorú váló gyermek elköltözése, h) a foglalkozási jogviszony miatt szolgálati lakásban való bentlakás kötelezettsége.

A falusi CSOK igénylése és folyósítása: hol és meddig?

Az igénylő a hitelintézetnél benyújtott kérelme alapján igényelheti a családi otthonteremtési kedvezményt, amelyet a megkötött támogatási szerződés alapján a Magyar Államkincstár a hitelintézeten keresztül folyósít.

Építés és bővítés esetén a támogatás folyósítása készültségi foknak megfelelően, utólagosan történik, a részösszegeket a bank az elért készültségi fok arányában, a beruházási költségek legalább 70%-áról szóló számlabenyújtás mellett folyósítja.

A falusi CSOK-ot a) lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül, b) lakás építésiengedély-köteles bővítése esetén a használatbavételi engedély kiadását vagy a használatbavétel tudomásulvételét megelőzően, c) lakás egyszerű bejelentéshez kötött bővítése esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítását megelőzően, d) új lakás építése esetén a használatbavételi engedélyről szóló határozat vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági dokumentum vagy az egyszerű bejelentéshez kötött új lakóépület felépítésének megtörténtét igazoló hatósági bizonyítvány kiállítását, nem engedélyköteles építési tevékenység esetén annak befejezését megelőzően kell igényelni a választott hitelintézetnél.

Mekkora lehet a lakás?

lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három vagy több gyermek esetén a 60 négyzetmétert. Családi ház esetén a) egy gyermek esetén a 70 négyzetmétert, b) két gyermek esetén a 80 négyzetmétert, c) három vagy több gyermek esetén a 90 négyzetmétert.

A lakás hasznos alapterületének kiszámításánál az igénylővel közös háztartásban élő és vállalt valamennyi gyermeket figyelembe kell venni. Bővítés esetén a hasznos alapterületre vonatkozó előírásnak legkésőbb a bővítést követően kell megfelelnie.

Falusi CSOK: mi számít bővítésnek és korszerűsítésnek?

Lakás bővítésének minősül a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést, valamint az emelet-ráépítést is. Meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása nem minősül a lakás bővítésének.

A családi otthonteremtési kedvezmény a következő korszerűsítési munkálatokhoz igényelhető, egyszerre többhöz is: a) víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése, b) fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel, c) központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is, d) az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat, e) a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje, f) tető cseréje, felújítása, szigetelése, g) kémény építése, korszerűsítése, h) belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, illetve vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást, i) a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30 százalékáig, valamint j) a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20 százalékáig.

CSOK-hitel: mi változott?

Míg a nagyobb településeken az eddigi fix 3%-os kamatozású kamattámogatott CSOK-hitelt felváltotta a CSOK Plusz, a falusi CSOK mellé továbbra is igényelhető a CSOK-hitel, de előre vállalt gyermek esetén a CSOK Plusz is, amelynek 2024-es szabályait itt foglaltuk össze. Választani kell azonban: a kétféle kamattámogatott hitelkonstrukció, vagyis a CSOK-hitel és a CSOK Plusz együtt nem vehető igénybe. Előbbi nyilvánvalóan azok számára jobb megoldás, akik már rendelkeznek gyermekkel, utóbbi az új gyermeket vállalók számára lehet vonzóbb lehetőség.

A CSOK-hitel két gyermek után 10 millió, legalább három gyermek után 15 millió forint erejéig vehető igénybe, előre vállalt gyermek után csak fiatal házaspárok (41 év alatti feleség) számára elérhető. Nagy változás azonban, hogy meglévő lakás korszerűsítésére és/vagy bővítésére eddig csak 5, illetve 7,5 millió forintig volt felvehető a kamattámogatott kölcsön(rész), ez 2024. január 1-jétől 10, illetve 15 millió forintra emelkedett, vagyis egységesültek a felvehető maximális összegek.

Áfa-visszatérítés: falusi CSOK mellé megmaradt

Míg a CSOK Plusz mellé a nagyobb településeken nem érhető el az áfa-visszatérítés, a preferált kistelepüléseken a falusi CSOK mellé továbbra is igénybe vehető, mégpedig úgy, hogy a lakásokra vonatkozó korábbi 150 négyzetméteres korlátot január 1-jével eltörölték (új építésűre eleve nem használható fel a falusi CSOK, mint írtuk), és csak a családi házakra vonatkozó 300 négyzetméteres felső határ maradt.

Az áfa-visszatérítés lényege ugyanaz maradt:

  • az új házak vásárlásához kapcsolódó 5%-os áfa és
  • 5 millió forint erejéig az építkezésekhez kapcsolódó 27%-os áfa

továbbra is visszaigényelhető.

Cikk – Portfolio – Palkó István-2024. január 07.

 

Településlista Falusi CSOK Békés Vármegyében

379.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Almáskamarás
380.  Békés vármegye  Orosházi járás Békéssámson
381.  Békés vármegye  Szarvasi járás Békésszentandrás
382.  Békés vármegye  Békési járás Bélmegyer
383.  Békés vármegye  Sarkadi járás Biharugra
384.  Békés vármegye  Szeghalmi járás Bucsa
385.  Békés vármegye  Szarvasi járás Csabacsűd
386.  Békés vármegye  Békéscsabai járás Csabaszabadi
387.  Békés vármegye  Orosházi járás Csanádapáca
388.  Békés vármegye  Gyomaendrődi járás Csárdaszállás
389.  Békés vármegye  Békéscsabai járás Csorvás
390.  Békés vármegye  Békéscsabai járás Doboz
391.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Dombegyház
392.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Dombiratos
393.  Békés vármegye  Gyomaendrődi járás Ecsegfalva
394.  Békés vármegye  Gyulai járás Elek
395.  Békés vármegye  Orosházi járás Gádoros
396.  Békés vármegye  Békéscsabai járás Gerendás
397.  Békés vármegye  Sarkadi járás Geszt
398.  Békés vármegye  Gyomaendrődi járás Hunya
399.  Békés vármegye  Békési járás Kamut
400.  Békés vármegye  Szarvasi járás Kardos
401.  Békés vármegye  Orosházi járás Kardoskút
402.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Kaszaper
403.  Békés vármegye  Szeghalmi járás Kertészsziget
404.  Békés vármegye  Gyulai járás Kétegyháza
405.  Békés vármegye  Békéscsabai járás Kétsoprony
406.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Kevermes
407.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Kisdombegyház
408.  Békés vármegye  Szarvasi járás Kondoros
409.  Békés vármegye  Szeghalmi járás Körösladány
410.  Békés vármegye  Sarkadi járás Körösnagyharsány
411.  Békés vármegye  Békési járás Köröstarcsa
412.  Békés vármegye  Szeghalmi járás Körösújfalu
413.  Békés vármegye  Sarkadi járás Kötegyán
414.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Kunágota
415.  Békés vármegye  Gyulai járás Lőkösháza
416.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Magyarbánhegyes
417.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Magyardombegyház
418.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Medgyesbodzás
419.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Medgyesegyháza
420.  Békés vármegye  Sarkadi járás Méhkerék
421.  Békés vármegye  Sarkadi járás Mezőgyán
422.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Mezőhegyes
423.  Békés vármegye  Békési járás Murony
424.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Nagybánhegyes
425.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Nagykamarás
426.  Békés vármegye  Orosházi járás Nagyszénás
427.  Békés vármegye  Sarkadi járás Okány
428.  Békés vármegye  Szarvasi járás Örménykút
429.  Békés vármegye  Orosházi járás Pusztaföldvár
430.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Pusztaottlaka
431.  Békés vármegye  Sarkadi járás Sarkadkeresztúr
432.  Békés vármegye  Békéscsabai járás Szabadkígyós
433.  Békés vármegye  Békési járás Tarhos
434.  Békés vármegye  Békéscsabai járás Telekgerendás
435.  Békés vármegye  Békéscsabai járás Újkígyós
436.  Békés vármegye  Sarkadi járás Újszalonta
437.  Békés vármegye  Mezőkovácsházai járás Végegyháza
438.  Békés vármegye  Sarkadi járás Zsadány

 

Facebook
LinkedIn
Email

Olvasásra ajánljuk még

Új lehetőségek a lakásfelújításban: Bővülő támogatások 2025-től

A már bevezetett és hamarosan hatályba lépő intézkedések eredményeképpen 2025-ben több lakás korszerűsítésére és felújítására kerülhet sor, mint korábban. A támogatásra jogosultak körének bővülésével jelentősen javulhat a hazai ingatlanállomány minősége is, ami komoly értéknövelő tényező a háztartásoknak. A money.hu szakértői összegyűjtötték, milyen lehetőségekkel számolhat, aki idén lakásfelújításba szeretne kezdeni.

50 ezret ad az egyik bank a munkáshitel mellé bónuszként

025. január 1-től elindult a munkáshitel, melynek keretében a 17-25 éves dolgozó fiatalok kamatmentes kölcsönt igényelhetnek akár 4 millió forintos összegig, amit bármire elkölthetnek. A munkáshitelnek nem feltétele sem a házasság, sem a gyermekvállalás, viszont a folyósítás után 5 évig Magyarországon kell élni és dolgozni. Megnéztük, melyik banknál milyen feltételek mellett érhető el.

Megjelentek a munkáshitel szabályai

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a kamatmentes munkáshitel részleteit, a normaszöveg tervezetéből több újdonság is kiderült a 17-26 év közötti dolgozó fiatalok számára 2025. január 1-jétől a bankoknál elérhető, legfeljebb 4 millió forint összegű hitelkonstrukcióról.