Új lehetőségek a lakásfelújításban: Bővülő támogatások 2025-től

Author picture

A már bevezetett és hamarosan hatályba lépő intézkedések eredményeképpen 2025-ben több lakás korszerűsítésére és felújítására kerülhet sor, mint korábban. A támogatásra jogosultak körének bővülésével jelentősen javulhat a hazai ingatlanállomány minősége is, ami komoly értéknövelő tényező a háztartásoknak. A money.hu szakértői összegyűjtötték, milyen lehetőségekkel számolhat, aki idén lakásfelújításba szeretne kezdeni.

Változik az energetikai Otthonfelújítási Program pályázati kiírása, új határidők jönnek

Az eddig ismert Otthonfelújítási Programot (OFP) január 17-ével felfüggesztik, helyette az érdeklődők az „Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához” (KEHOP Plusz) című felhívásra pályázhatnak.

A legfőbb különbségek a jelenlegi és a január 20-tól hatályos Otthonfelújítási Program 2025 között:

  • Az eddigi OFP egy országos pályázat, az új felhívás pedig két pályázati kiírással külön kezeli a budapesti és a Budapesten kívüli ingatlanokat.
  • Az a feltétel, hogy a korszerűsítendő ingatlan 2024. július 1. előtt már a kölcsön igénylőjének vagy a közeli hozzátartozójának állandó lakóhelye vagy tartózkodási helye kell, hogy legyen, 2024. december 19-re módosul. Ez az a dátum, amikor állandó lakcím kell, hogy legyen az ingatlan – vagy ha folyamatban van a vásárlás, akkor december 19. előtt aláírt adásvételi szerződés szükséges.

Vagyis, akik tavaly július 1. és december 19. között vásároltak ingatlant és korszerűsítést szeretnének, azok előtt is megnyílik most ez a lehetőség! Továbbá míg az OFP-t 1990. december 31. előtt használatbavételi engedélyt kapott, életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házak energetikai korszerűsítése kapcsán lehetett igényelni, az új felhívások esetében ez a dátum már 2007. január 1. Tehát ez a lehetőség is jócskán, 16 évvel kibővült

– mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Elindult a Vidéki Otthonfelújítási Program

A Magyar Államkincstárnál már igényelhető a Vidéki Otthonfelújítási Program keretéből a legfeljebb 3 milliós vissza nem térítendő állami támogatás, és a bankoktól 2025. február 1-től a kamattámogatással érintett, legfeljebb 6 milliós kölcsön is, egészen 2026. június 30-ig.

A Vidéki Otthonfelújítási Program az 5 ezer lakosúnál kisebb településeken élő családoknak segít a lakhatási körülmények javításában. Többek között belső terek felújításában, fűtéskorszerűsítésben, tetőcserében, klíma, napkollektor és napelemes rendszer telepítésében és cseréjében, akadálymentesítésben, épületvillamossági rendszerek és a ház körüli környezet kialakításában.

2025 lendületesen indult a lakáspiacon, ugyanis a tavalyi évkezdethez képest az eladó lakóingatlanok iránti kereslet 8%-kal élénkült. Érdekesség, hogy a korábbi évekkel ellentétben idén a kisebb települések eladó házai iránt nőtt az átlagosnál nagyobb mértékben az érdeklődések száma, ezért is lehet fontos, hogy vannak olyan otthonfelújítási támogatások, amik lakásvásárlással is kombinálhatók

– hangsúlyozta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az új Otthonfelújítási program keretében azokat a családi házakat is lehet korszerűsíteni, amiknek az adásvételi szerződése 2024. december 19-ig már megszületett. Beköltözni viszont elegendő később, a beruházás végéig. Ha valaki már megtette a pályázati előkészületeket a régi OFP szerint, akkor az elkészült energiatanúsítványokat minimális adminisztratív változással együtt az új OFP esetében is fel lehet használni.

A Vidéki Otthonfelújítási Program pedig a Falusi CSOK által érintett településeken is elérhető, ami megkönnyíti a házvásárlást, hiszen ezt követően sok esetben szükség lehet némi felújításra is.

Zöld ösztönzés, SZÉP kártya, ÖNYP

Az MNB döntése értelmében 2025. január 1-jétől a zöld, energiahatékony ingatlanvásárlások és az energiamegtakarítási célú felújítási kölcsönök esetében kedvezőbb jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) és hitelfedezeti mutató (HFM) limitek alkalmazása válik lehetővé. A módosítás alapján elegendő 10%-os önerő felmutatása a hitel felvételéhez. Illetve a jövedelem 60 százaléka is fordítható hiteltörlesztése zöld hitelcél esetén 600 ezer forintos nettó havi jövedelem alatt is.

Az önkéntes pénztári törvény módosítása szerint a nyugdíjpénztári tagok 2025-ben egyebek közt lakáshiteltörlesztésre, lakás- és telekvásárlásra, lakásfelújításra és bővítésre is fordíthatják a 2024. szeptember 30-ig egyéni számlájukra befizetett megtakarításaikat.

Január 1-jétől lépett hatályba a rendelet, miszerint a SZÉP-kártyán lévő összeg 50%-a az alábbi lakásfelújítási tételekre is felhasználható:

  • vasáru-, építőanyag-, festék-, üveg-kiskereskedelem (kivéve a szaunák, úszó- és masszázsmedencék kiskereskedelmét),
  • bútor, világítási eszköz, edény, evőeszköz és egyéb háztartásicikk-kiskereskedelem,
  • iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem (kivéve ruházati cikkek, kozmetikumok, ékszerek, játékok, sportcikkek),
  • szőnyeg, fal-, padlóburkoló-kiskereskedelem.

„Idén számos kedvező lehetőség áll a lakosság rendelkezésére a kisebb felújításoktól egészen a nagyobb volumenű korszerűsítések finanszírozására. Érdemes tisztában lenni a feltételekkel, hiszen amit az egyik támogatásból nem valósíthatunk meg, arra a másik akár lehetőséget kínálhat. Ilyen például tipikusan egy kazáncsere, amelyre az Otthonfelújítási Program és a helyébe lépő OFP 2025 keretében már nincsen lehetőség, ugyanakkor a vidéki otthonfelújítási program akár erre a célra is igényelhető, amennyiben a feltételek teljesülnek és támogatott településen van az ingatlan.”

– tette hozzá Korponai Levente.

Cikk: Money.hu – 2025.01.17

 

Facebook
LinkedIn
Email

Olvasásra ajánljuk még

50 ezret ad az egyik bank a munkáshitel mellé bónuszként

025. január 1-től elindult a munkáshitel, melynek keretében a 17-25 éves dolgozó fiatalok kamatmentes kölcsönt igényelhetnek akár 4 millió forintos összegig, amit bármire elkölthetnek. A munkáshitelnek nem feltétele sem a házasság, sem a gyermekvállalás, viszont a folyósítás után 5 évig Magyarországon kell élni és dolgozni. Megnéztük, melyik banknál milyen feltételek mellett érhető el.

Megjelentek a munkáshitel szabályai

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a kamatmentes munkáshitel részleteit, a normaszöveg tervezetéből több újdonság is kiderült a 17-26 év közötti dolgozó fiatalok számára 2025. január 1-jétől a bankoknál elérhető, legfeljebb 4 millió forint összegű hitelkonstrukcióról.

Egyelőre nem indul el a napokban az új otthonfelújítási program!

Június 3-án, jövő hétfőn indult volna el az új otthonfelújítási hitelprogram a kormány tervei szerint, a Portfolio értesülése alapján azonban nem készült el időben a kamatmentes hiteltermék, így aki a következő hetekben indítaná el az igénylést a bankfiókokban, az egyelőre nem fogja tudni ezt megtenni.